régóta elöször blog;

►régen írtam.. most is csak azért,mert totál tanácstalan vagyok.. írtam neki msnen.. neki. fogalmam sincs,hogy miért. egyszerűen képtelen vagyok elfogadni a tudatot,hogy nincs közöttünk semmi. tudom,hülyeség,csak egy srác a sok közül. nekem mégis más. és bár sosem voltam szerelmes,így nincs mivel összehasonlítani ezt az érzést,mégis úgy érzem,hogy nagyon kedvelem őt,és esetleg szerelmes is lehetnék. talán már vagyok is. persze, őt nem annyira érdeklem. egy poénos mondatomból azt hitte,hogy sértegetem,és azt mondta,hogy nem beszélget velem,ha ilyen vagyok. ez talált.. talán érzi rajtam,hogy nyomás alatt állok,hogy nekem még az is mennyit jelent,hogy fenntvan msnen és bámulom a nevét,hátha rám ír. szugerélom, ahogy csak bírom.. akár az ,akár nem, mégis úgy érzem,hogy képtelen vagyok nyugodt hangon írni neki. hogy csak azt várom,hogy történjen valami. hülye vagyok.. nagyon.. és most elköszönt,mikor a nyaráról érdeklődtem.. sikerült elszúrni.. azt mondta,hogy nem publikus,hogy mit csinál nyáron.. és megkérdezte,hogy én mint csinálok. erre én mondtam,h az enyém nem publikus? és próbáltam puhatolózni picit,természetesen arra próbáltam rávilágítani,vajon a barátnőjével tölti-e az idejét. talán lája minden mondatom mögött,hogy mit akarok mondani,hogy mit akarok hallani tőle,és képtelen úgy viselkedni,ahogy elvárnám.. :( annyira rossz.. bocsánatot kért,és elment ˇˇ illetve még mindig be van jelentkezve,ez a legrosszabb.. hogy leeht,hogy csak egy hülye kis ribancnak tart,és lekoppintott,ahogy megunta a társalgást.. sajnos én csak ennyit nyújthatok,és ő amikor csak akarja átgyalogolhat rajtam.. persze ha valaki kinyitja a szívét,mindig ott lebeg felette a tábla,hogy úgyis összetörik,mégse hiszünk neki. az ablakát összetörte az a vágy,hogy érezzem talán tetszem neki. pici mosolyt csalt az arcomra a tudat,hogy beszélget velem,hogy kedves.. de persze,mint mindig az árny oldalát is megláttam.. biztos,hogy azért köszönt el,mert megunt.. hogy elege van belőlem,hogy fél a közeledésemtől,hogy utál.. :( ahj.. néha olyan nehéz élni.. most például. kelett nekem írni.. -.-" úgy megbántam.. most megint fölém kerekedett ez az érzés.. azt akartam,hogy láthassam,és a szemébe röhöghessek,hogy nem érdekel már nagyon rég,és ez részben így is volt. de ez a vágyam sosem akkor teljesül amikor szeretném. vagy azért,mert képtelen vagyok rá nézni,mert a barátnőjével kéz a kézben romantikusan andalognak,és hányom kell és forog körülöttem a világ, vagy egyszerűen csak a gyönyörű szemében elveszek,és képtelen vagyok csúnyán nézni rá. illetve úgy csinálok,mint aki észre sem veszi,és voálá. már túl is vagyunk a találkozón.. kár,hogy utána mindig utána akarok rohanni,arra menni,amerre ő,hogy lássam még párszor.. de mikor ott van,képtelen vagyok normális hangon beszélni.. -.-" könyörgöm,hogy lehet valaki ennyire szánalom? pfff..